„Pedig edzésen ez simán megy…”
Ezt a mondatot valószínűleg minden íjász kimondta már legalább egyszer egy versenyen.
Ott áll előtted egy olyan cél vagy távolság, amit edzésen rendszeresen jól meglősz. Nem különösebben nehéz, nincs benne semmi szokatlan. Mégis bizonytalanabb vagy, mint máskor.
Mi változott?
Tulajdonképpen semmi - és közben mégis szinte minden.
Edzésen általában nyugodtabb vagy. Van időd. Ha elrontasz egy lövést, kijavíthatod a következőnél. Ha valami nem működik, megállhatsz, átgondolhatod, akár újra is lőheted ugyanazt a helyzetet.
Versenyen nincs második próbálkozás.
Ott van a pontozólap, a versenytársak, az idő, az előző cél eredménye, és valahol a fejedben talán már az összetett helyezés is.
Ezek külön-külön apróságnak tűnnek, együtt viszont könnyen megváltoztatják a megszokott lövési ritmusodat.
És ehhez még csak látványos versenydrukk sem kell.
Lehet, hogy kívülről teljesen nyugodtnak tűnsz, közben mégis egy kicsit tovább tartod az íjat. Egy kicsit óvatosabban oldasz. Vagy éppen ellenkezőleg: gyorsabban szeretnél túllenni a lövésen.
Ezek az apró változások pedig bőven elegendők ahhoz, hogy a vessző már ne ugyanoda érkezzen.
Ezért amikor versenyen nem úgy megy, mint edzésen, ne abból indulj ki rögtön, hogy hirtelen elfelejtettél lőni.
A technikád nem tűnt el egyik napról a másikra.
Sokkal valószínűbb, hogy valami megváltozott abban, ahogyan végrehajtod ugyanazt a lövést.
Amikor elkezd fontossá válni a találat
Edzésen felhúzod az íjat, célzol és lősz.
Versenyen viszont könnyen megjelenik egy plusz gondolat:
„Ezt most jól kell meglőnöm.”
Első hallásra nincs ezzel semmi baj. Hiszen azért versenyzünk, mert szeretnénk jól teljesíteni.
A probléma ott kezdődik, amikor ez a gondolat beleszól magába a lövésbe.
Képzelj el egy 3D versenyt. Az előző két célod jól sikerült, most pedig ott áll előtted egy viszonylag könnyűnek tűnő állat.
Már előre érzed:
„Ezen nem szabad pontot veszíteni.”
És innentől a cél hirtelen már nem is olyan könnyű.
Kicsit tovább célzol, mert biztosra akarsz menni. Vársz még egy pillanatot az oldással. Megpróbálod tökéletesen megtartani a célképet.
Vagyis elkezdesz olyan dolgokat csinálni, amelyeket edzésen egyáltalán nem csinálsz.
A lövés természetes ritmusa eltűnik.
Ugyanez megtörténhet akkor is, amikor egy nehéz célhoz érsz.
„Ez messze van.”
„Ezt mindig elrontom.”
„Csak ne menjen mellé.”
A figyelmed ilyenkor már nem azon van, hogyan hajtsd végre a lövést, hanem azon, mi történik, ha nem sikerül.
Pedig a találat a lövési folyamat eredménye.
Nem tudod közvetlenül irányítani, hogy a vessző tízes lesz-e. Azt viszont igen, hogyan állsz fel, hogyan húzol, hogyan horgonyzol, hogyan célzol és hogyan oldasz.
Minél fontosabbnak érzed a találatot, annál nagyobb a kísértés, hogy magát az eredményt próbáld irányítani.
Pedig éppen ilyenkor lenne a legfontosabb visszatérni ahhoz, amit edzésen már megtanultál.
Nem a tízest kell „megcsinálnod”.
A saját lövésedet kell végrehajtanod!
Ha az rendben van, a találatról majd gondoskodik a vessző.
Akarni lehet – túlságosan akarni már kevésbé
Versenyen természetesen jól akarunk lőni.
Ha hónapok óta készülsz, rendszeresen edzel, esetleg az egész versenysorozatban jó helyen állsz, teljesen normális, hogy fontos számodra az eredmény.
A baj nem ezzel van.
Hanem azzal, amikor annyira jól akarod meglőni a következő vesszőt, hogy elkezded megváltoztatni miatta a lövésedet.
Edzésen feszítesz, megvan a célkép, és amikor minden összeáll, oldasz.
Versenyen viszont jön még egy kis várakozás.
„Még egy picit…”
„Most jó…”
„Csak maradjon ott…”
Közben telnek a másodpercek, fáradnak az izmok, egyre több feszültség kerül a lövésbe, és az oldás, ami edzésen természetesen jön, hirtelen tudatos döntéssé válik.
Végül már nem hagyod természetesen megtörténni az oldást, hanem megpróbálod kierőltetni.
Tradicionális íjnál ez lehet egy megfogott vagy elrántott oldás. Csigás íjnál könnyen előjöhet az elsütő tudatos „meghúzása”. Irányzékos reflexíjnál pedig annyira rá lehet várni a tökéletes célképre, hogy közben teljesen elfogy a lövés ritmusa.
Más technika, ugyanaz a probléma:
túlzottan irányítani akarod azt, amit már begyakoroltál.
Érdemes ilyenkor emlékeztetni magad valamire.
A célkép edzésen sem volt teljesen mozdulatlan. Az oldásod ott sem volt minden alkalommal tökéletes. Mégis jó eredményeket lőttél.
Versenyen sem kell tökéletesebb lövést végrehajtanod...
Ugyanaz a jó lövés bőven elég.
Ne az eredményt lődd, hanem a következő vesszőt
A versenysorozatok utolsó fordulóiban ezt különösen nehéz betartani.
Tudod, hányadik helyen állsz.
Talán azt is tudod, ki van előtted, és hány pont a különbség.
Egy jól sikerült cél után már számolgatni kezdesz:
„Ha ezt így folytatom…”
Egy rossz után pedig:
„Ezt most vissza kell hoznom.”
Csakhogy egyik gondolat sem segít a következő lövésnél.
Az előző vessző már a célban van. Nem tudsz rajta változtatni.
A verseny végeredménye pedig még nem létezik.
Egyetlen dolog van előtted:
a következő vessző.
Ahelyett, hogy azt mondanád magadnak:
„Most kellene egy tízes.”
térj vissza ahhoz, amit ténylegesen irányítani tudsz.
Felállás.
Távolságbecslés.
Légzés.
Horgonyzás.
Célkép.
Oldás.
Utántartás.
Pontosan azokhoz a dolgokhoz, amelyeket edzésen is csinálsz.
Ha a figyelmedet visszahozod a lövési folyamatra, kevesebb hely marad arra, hogy az eredményen gondolkodj.
Ezért olyan fontos a jól kialakított lövési rutin. Versenyen nemcsak technikai, hanem mentális kapaszkodó is.
Mindez persze addig hangzik egyszerűen, amíg nem rontottad el az előző vesszőt.
Mert egy rossz lövést ott hagyni az előző célnál néha sokkal nehezebb, mint magát a következő célt meglőni.
A rossz lövést hagyd ott annál a célnál
3D versenyen például rosszul becsülöd meg a távolságot, megfogod az oldást, és a vessző jóval odébb kerül, mint ahová szeretted volna.
Megvan a pont.
Indultok tovább.
Te viszont fejben még mindig az előző célnál állsz.
„Hogy lehetett ezt ennyire elrontani?”
„Pedig tudtam, hogy messzebb van.”
„Most eldobtam három pontot.”
Közben megérkeztek a következő célhoz.
A többiek már a lövésre készülnek, te pedig még mindig az előző vessződdel foglalkozol.
Ilyenkor történik meg könnyen, hogy egyetlen rossz lövésből kettő lesz.
Aztán három.
Nem azért, mert hirtelen rosszabb íjász lettél, hanem mert fejben nem léptél tovább.
A rossz lövést természetesen érdemes megjegyezni. Ha technikai hibát követtél el, később tanulhatsz belőle. Ha rosszul becsülted a távolságot, azt is érdemes elraktározni tapasztalatként.
De verseny közben nem kell azonnal megoldanod.
Mondd ki magadban:
„Ez megvolt. Következő cél.”
És hagyd ott.
Nem tudod visszahozni az elveszített pontokat azzal, hogy bosszankodsz rajtuk.
A következő célon viszont újra ott van előtted a lehetőség egy jó lövésre.
Egy rossz vessző még nem tesz tönkre egy versenyt. Sokszor az teszi tönkre, amit utána csinálsz.
Érdekes módon azonban nemcsak egy rossz lövés tud kizökkenteni.
Néha éppen akkor kerülünk igazán nyomás alá, amikor túlságosan jól megy.
És mi történik, amikor túl jól állsz?
A versenydrukkot általában a rossz eredménnyel kapcsoljuk össze.
Pedig néha éppen akkor kezdődik, amikor minden jól megy.
Jó formában vagy. Sorra jönnek a jó találatok. Félidő környékén ránézel a pontszámodra, és hirtelen rádöbbensz:
„Hoppá… ebből ma nagyon jó eredmény lehet.”
És ezzel meg is változik minden.
Addig egyszerűen lőttél. Most viszont már van mit elveszíteni.
Elkezded óvni az eredményt.
A következő célon egy kicsit biztosabbra akarsz menni. Hosszabban célzol. Óvatosabb lesz az oldás.
Egy nehezebb lövésnél pedig már nem az jár a fejedben, hogyan lődd meg jól, hanem az, hogy csak most ne rontsd el.
Ismerős?
Pedig semmi nem változott. Ugyanazon a versenyen vagy, ugyanaz az íj van a kezedben, és ugyanaz a lövés következik, mint eddig.
Csak most már tudod, hogy jól állsz.
Ilyenkor különösen fontos, hogy ne próbáld megőrizni az addigi eredményedet.
A pontjaid már megvannak. Azokat senki nem veszi el.
A következő célon pedig ugyanaz a feladatod, mint az elsőn:
lőni egy jó vesszőt.
Ne kezdj el számolgatni verseny közben
A versenysorozat hajrájában ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni.
Főleg akkor, ha nagyjából tudod, hol állsz az összetettben.
Már néhány cél után elindulhat a fejben számolás.
Ha ma előtte végzek, akkor…
Ha még öt pontot hozok rajta…
Ha innen nem rontok nagyot…
Ha az utolsó három célon megvan legalább…
Csakhogy miközben ezt számolod, éppen azzal nem foglalkozol, ami az eredményt valóban meghatározza.
A következő lövéssel.
Ráadásul a számolgatás könnyen megváltoztatja a döntéseidet is. Egy egyszerű cél hirtelen „kötelező tízes” lesz. Egy nehéz lövésnél már előre elfogadnál egy gyengébb találatot.
Elkezded az eredményhez igazítani a lövést, ahelyett hogy ugyanúgy végrehajtanád, ahogy addig.
Persze van, aki fejben gond nélkül követi a pontszámát, és ettől semmivel sem lesz idegesebb.
Ha te is ilyen vagy, nincs vele probléma.
De ha azt veszed észre, hogy a számolgatástól megváltozik a lövésed, akkor verseny közben inkább hagyd a matematikát későbbre.
A végén úgyis összeadják a pontokat.
Neked addig más dolgod van.
A versenyzést is gyakorolni kell
Sokat gyakoroljuk a lövést.
De milyen gyakran gyakoroljuk magát a versenyhelyzetet?
Egy átlagos edzésen kilősz egy sorozatot. Nem tetszett? Lősz még egyet.
Kicsúszott az egyik vessző?
Semmi baj, a következővel kijavítod.
Versenyen viszont nincs javító lövés.
Az első számít.
Ezért időnként érdemes olyan edzést tartani, ahol mesterségesen tétet adsz az első vesszőnek.
3D pályán például menj végig úgy, mintha valódi versenyen lennél. Ne lődd újra a célt akkor sem, ha nagyon rosszul sikerült. Írd fel a pontot, és menj tovább.
Céltáblás íjászatnál lőhetsz teljes versenytávot és szabályos sorozatokat. Használhatsz időkorlátot, vezetheted a pontszámot, és tarthatod magad ugyanahhoz a menetrendhez, amit versenyen is követsz.
Ha barátokkal edzel, még jobb.
Már az is egészen más érzés, amikor valaki melletted szintén pontot lő, és a végén összehasonlítjátok az eredményt.
Nem kell pénzben vagy komoly tétben fogadni. Néha egy kávé is bőven elég ahhoz, hogy az utolsó vessző előtt érdekes módon egy kicsit fontosabbá váljon az a tízes.
Persze az igazi versenyhelyzetet edzésen soha nem fogod teljesen lemásolni.
Nem is ez a cél.
Azt szeretnénk megtanulni, hogy amikor az első vessző számít, akkor is ugyanazt a lövést hajtsuk végre.
És van még valami, amit semmilyen edzés nem tud teljesen pótolni:
maga a versenyzés.
Minél több versenyen indulsz, annál ismerősebb lesz az egész helyzet. A várakozás. A pontozás. A többi versenyző jelenléte. Az első cél előtti izgalom. Az a bizonyos utolsó néhány vessző.
Ami az első versenyeden még szokatlan és idegesítő, a huszadikon már a nap természetes része lesz.
A versenyrutin ugyanis ugyanúgy tapasztalatból épül fel, mint a lövéstechnikád.
Versenyezni is meg kell tanulni.
Legyen versenyrutinod, ne csak lövési rutinod
A lövési rutinról már korábban részletesen beszéltünk.
Felállás, az íj emelése, húzás, horgonyzás, célzás, oldás, utántartás. Minél következetesebben hajtod végre ezeket, annál stabilabb lesz a lövésed.
Versenyen azonban ennél valamivel többre van szükség.
Érdemes kialakítani egy versenyrutint is.
Ez tulajdonképpen mindaz, amit a lövés előtt és után csinálsz.
3D versenyen például már a következő célhoz sétálva elkezdődhet. Megérkezel, megnézed a célt és a terepviszonyokat. Amikor rád kerül a sor, felállsz a karóhoz, megbecsülöd a távolságot, kiválasztod, hová szeretnél lőni, majd elindítod a megszokott lövési folyamatodat.
Nem kapkodsz azért, mert az előtted lövő gyors volt.
Nem változtatsz mindenen azért, mert az előző cél rosszul sikerült.
Van egy saját menetrended.
Ez versenyhelyzetben kapaszkodót ad.
Amikor nő a feszültség, könnyű elkezdeni sietni, vagy éppen ellenkezőleg, mindent túlgondolni. A megszokott rutin viszont visszatereli a figyelmedet arra, amit csinálnod kell.
Ugyanez igaz a lövés után is.
Megnézed a találatot, elfogadod az eredményt, majd továbblépsz.
Ha jó volt, nem kell a következő három célon azon gondolkodni, milyen nagyszerűen lősz ma.
Ha rossz volt, azt sem kell magaddal vinni.
A következő cél új feladat.
A versenyrutin nem valami bonyolult rendszer. Inkább egy megszokott keret, ami segít abban, hogy akkor is a saját tempódban és a saját stílusodban lőj, amikor körülötted minden egy kicsit más, mint edzésen.
A versenydrukkot nem kell megszüntetni
Sokan úgy gondolják, akkor fognak igazán jól versenyezni, amikor már egyáltalán nem izgulnak.
Pedig ha fontos neked a verseny, teljesen természetes, hogy van benned drukk.
Az első cél előtt talán gyorsabban ver a szíved. Az utolsó néhány célon már érzed, hogy közel a vége. Ha pedig tudod, hogy jó eredmény van kialakulóban, még nehezebb teljesen nyugodtnak maradni.
Ezzel nincs semmi baj.
A probléma nem az, hogy izgulsz.
Hanem az, ha az izgalom elkezdi irányítani a lövésedet.
Ha kapkodni kezdesz.
Ha nem mersz oldani.
Ha megváltoztatod a megszokott technikádat.
Ha már nem a célra és a lövésre figyelsz, hanem arra, hogy:
„Csak el ne rontsam.”
Éppen ezért ne az legyen a célod, hogy mindenáron megszüntesd az izgalmat.
Inkább tanulj meg vele együtt lőni.
Fogadd el, hogy versenyen más érzés odaállni a célhoz, mint egy hétköznapi edzésen. A szíved verhet gyorsabban, ettől még ugyanúgy végre tudod hajtani a lövési rutinodat.
Sőt, egy kis izgalom még jól is jöhet.
Éberebb vagy.
Jobban koncentrálsz.
Érzed, hogy most számít, amit csinálsz.
Talán éppen ezért szeretünk versenyezni.
Ha ugyanolyan érzés lenne, mint egy hétköznapi edzés, valószínűleg nem várnánk annyira a következő versenyt.
Ugyanazt az íjászt „vidd magaddal“ a versenyre is
Edzésen már tudod, hogyan kell jól meglőni a vesszőt.
Versenyen nincs szükséged új technikára, és nem kell valamilyen különleges „versenylövést” elővenned.
Éppen ellenkezőleg.
Azt kell csinálnod, amit edzésen is.
Persze ezt könnyebb leírni, mint megcsinálni.
Versenyen ott van a pontszám, a helyezés, a többi íjász és az eredmény iránti vágy. A versenysorozat utolsó fordulóiban pedig ehhez még hozzájöhet az összetett eredmény is.
Ezeket nem tudod egyszerűen kikapcsolni.
Azt viszont megtanulhatod, hogyan ne engedd, hogy megváltoztassák a lövésedet.
Legyen stabil lövési rutinod, alakíts ki saját versenyrutint, és időnként edzésen is teremts olyan helyzetet, ahol az első vessző számít.
Ha hibázol, tanulj belőle, de ne cipeld magaddal a következő célhoz.
Ha pedig nagyon jól állsz, ne kezdd el óvni az eredményedet.
Amikor odaállsz a következő célhoz, nem az a feladatod, hogy megnyerd a versenyt. Az elveszített pontokat nem tudod visszahozni, és a már meglőtt jó eredményt nem tudod elveszíteni.
Egyetlen dolgod van: meglőni a következő vesszőt úgy, ahogy tudod.
Aztán jöhet a következő.
Mert végül egy jó versenyeredmény is pontosan ebből áll össze.
